Nehezen éli meg a klubikon, hogy nem számítanak rá Debrecenben
Sándor Tamásnak eddig nem adtak munkát vezetőedzőként korábbi csapatánál, a DVSC-nél.
A DVSC – Alaskert El-meccsen valósággal megbabonázta az örmény csapat játékosait. De ki is ez sokak számára ismeretlen futballista?
Idézzük csak fel, mi is történt a DVSC – Alaskert Európa-konferencialiga-meccs 11-es rúgásai során: míg a Loki játékosai (Bódi Ádám, Antonio Mance és Bárány Donát) egyaránt értékesítették a lehetőséget, addig az örmények részéről Jadigarjan és Fataj lövését is hárította Megyeri, míg a Bissau-Guinea-i válogatott Mimito annyira megzavarodott, hogy a kapu mellé lőtt!
Nem véletlenül ölelgették a lefújás után Dzsudzsák Balázsék a tizenegyesölő kapusukat, akinek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Loki az Európa-konferencialiga harmadik selejtezőkörébe jutott és az osztrák Rapid Wiennel játszhat.
Aki kicsit is ismeri Megyeri Balázs pályafutását, nem lepődött meg azon, hogy remekül hárította a büntetőket.
Erre már akadt elég példa a pályafutása során: alig múlt 20 éves, amikor a Ferencváros első csapatában már büntetőt fogott egy bajnokin, majd miután a görög Olympiakoszhoz szerződött (ahol a 2004-es Eb legjobb hálóőrének választott legendás Antoniosz Nikopolidisz lehetséges utódját látták benne a vezetők), egy Európa Liga-nyolcaddöntőben, az ukrán Metalliszt Harkiv ellen is tizenegyest hárított. Más kérdés, hogy így is kiesett a csapat, de honfitársunk ezen a találkozón 911 perc után kapott gólt. Nem véletlen, hogy nem sokkal később Megyerit az Év kapusának is megválasztották Görögországban – mindössze 14 gólt kapott! –, külön kiemelve, hogy „fiatal kora ellenére rendkívül nyugodt és magabiztos, amely nem csak a gólhelyzetek, hanem a büntetőrúgások során is kamatozik”.
Megyeri öt év után váltott, a spanyol Getaféhez igazolt, amelyben különböző okok miatt csupán két mérkőzésen védett.
Ám így is letette a névjegyét tizenegyesölőként, hiszen az egyiptomi Al-ahli elleni edzőmeccsen „a végig nagyon magbiztos magyar kapus” egy tizenegyest hárított, a másikat pedig mellé lőtte az ellenfél játékosa. Erről az időszakról Megyeri így mesélt: „Más sok pénzt fizetne azért, hogy az első sorban ülve élvezhesse a Real Madrid vagy a Barcelona játékát, én a kispadon ülve, a legjobb helyről élvezhettem ezeket a mérkőzéseket!”
Megyeri Balázs nem sokkal ezután a német másodosztályú Greuther Fürth labdarúgója lett, és teljesítményével fel is hívta magára az akkori szövetségi kapitány, Bernd Storck figyelmét, aki negyedik számú kapusnak elhívta a 2016-os Európa-bajnokságra készülő keretbe. A szűkítés után Megyeri volt az egyik kimaradó, akinek – eddig – nem sok maradandó emléke fűződhet az A-válogatotthoz.
Ugyanis eddigi egyetlen fellépésén, a Svédország elleni barátságos találkozón (a címeres meztől búcsúzó Király Gábor helyére beállva) úgy kezdett, hogy egyből bevédte Sam Larsson megpattanó szabadrúgását...
A Fürthben eltöltött két év után Megyeri Balázs a görög Atromitószhoz igazolt, ahol két év alatt négy büntetőt hárított, majd a török Göztpe után a ciprusi AEL Limasszol következett, ahol hamar megtanulták a tizenegyesölő magyar kapus nevét, ugyanis 14 mérkőzés alatt már három büntetőt is hárított! Erről a hihetetlen sorozatról a ciprusi klub egy videóösszeállítást is közölt.
A Debreceni VSC 2022 nyarán igazolta le Megyerit, aki 12 év légióskodás után tért vissza Magyarországra (ez idő alatt öt nyelvet is megtanult), mint elmondta, éppen jókor jött a Loki megkeresése, hiszen abszolút megvolt a szándék a hazatérésre, már csak a két kislánya miatt is.
„Volt bennem egy kis félsz, hiszen mégis több mint egy évtized után tértem haza, de 12 év után már teljesen más viszonyok uralkodtak az NB I-ben: nem csak az infrastruktúra lett fejlettebb, hanem a színvonal is emelkedett, ráadásul Debrecenben is hamar befogadtak.”
Az előző szezonban súlyos sérülések is megakadályozták, hogy stabil kezdő legyen, de úgy tűnik, most jött el igazán az idő arra, hogy a 33 éves kapus kirobbanthatatlan legyen a DVSC kapujából.
Az Alaskert elleni kimagasló teljesítmény és tizenegyesölés után arra is van esély, hogy Megyeri Balázs akár a válogatottba visszakerülve is bemutathassa nem mindennapi tudományát.
Nehogy már az a Svédország elleni paca maradjon meg benne...
Végezetül álljon itt, hogy Megyeri szerint mitől válik valaki jó kapussá? A bunteto.com-nak erről a következőket mondta:
„A teljes sporttársadalom felismerte végre, nem csak arra van szüksége egy játékosnak, hogy fizikailag a topon legyen, hanem hogy mentálisan is. Az elmúlt években a futballisták már személyi edzőkkel dolgoznak, a mentális tréning is hangsúlyossá vált, én is együtt dolgozom mentáltrénerrel, sőt, én magam is az vagyok, elvégeztem ugyanis egy ilyen képzést. Sajnálom, hogy csak a karrierem ezen szakaszában került előtérbe a kérdés, és nem korábban. Nagyon fiatalon kezdtem el nagyon nagy klubban védeni, jó lett volna, ha az effajta segítségre már akkor számíthatok.”
Nyitókép: a DVSC hőse, Megyeri Balázs (Fotó: dvsc.hu)